Sajnos tavaly nem sikerült olyan rendszerességgel emailt küldenem nektek, mint terveztem. De itt az új év, új esély, így jelentkezem az első levelemmel.
Gondolkoztam, hogy így az új év elején milyen üzenettel bátoríthatnálak titeket az Istennel való barátságotokban. És arra jutottam, hogy megosztok veletek egy gondolatot, amit két esemény váltott ki bennem az elmúlt hetekben.
Akik közelebbről ismertek, tudjátok, hogy nagyon szeretem a jó kávét. Így aztán nagyon örültem, amikor néhány éve felfedeztem, hogy az akkor újonnan megnyitott Anda Cukrászdában mennyire minőségi és finom kávét készítenek.
Erről a lelkesedésemről a családom is tud, ezért most karácsonykor az egyik ajándékom is ehhez kapcsolódott. A kislányom, Adél szenteste egy személyes üzenetet tartalmazó borítékot adott át nekem, amiben ez állt: “Kedves Apu! Szeretettel meghívlak az Anda cukrászdába egy kávéra, sütire vagy egy fagyira! Boldog karácsonyt! Szeretettel: Adél”
A héten pedig, mikor elmentem az Andába és kikértem a szokásos cappuccinómat, már éppen fizettem volna, amikor megkérdezték, hogy nincs-e nálam a hűségkártyám. Ezen minden kávézásnál lyukaszanak egyet, és a hetedik kávé ingyen van. Megnéztem, nálam volt, és éppen betelt! Így egy ajándék kávéval, és egy jóleső érzéssel sétáltam ki. Milyen jól indul ez az év!
Hazaérve elgondolkoztam ezen. A két történet két ajándék kávéról szól. De mégis van köztük különbség. Adél ajándéka teljesen ajándék, ő fogja kifizetni, amikor egy nyári napon elsétálunk majd, és kiülünk a teraszra. A kuponos hetedik kávé is ajándék, és jófejség a cukrászda részéről, viszont ezért valamennyire meg kellett dolgoznom, hiszen kellett előtte hatszor vásárolnom, hogy a hetedik ingyen legyen.
És hogy jön ez az Istennel való járásunkhoz? Kísértés lehet, hogy úgy tekintsünk Isten kegyelmére, az örök életre, mint a hűségkártyás kávéra. Amikor betelik a kártyám, úgy indulok el a cukrászdába, hogy úgy gondolom, nekem az jár, hiszen már eleget vásároltam korábban. Az is nagy ajándék lenne Istentől, ha megengedné, hogy megdolgozzunk az üdvösségünkért. De ti is érzitek, hogy valóság ennél még szebb.
Isten kegyelme olyan, mint Adél kávéja. A megváltásunkat, az örök életünket teljes egészében Jézus fizette, teljes egészében neki köszönhetjük. Azzal szerzünk örömet neki, ha megköszönjük, és látja rajtunk, hogy már előre várjuk, hogy ott legyünk vele a mennyben, és addig is minden nap örömmel tölt el ez a gondolat.