Tudjátok már, hogy mit csináltok az új év első hétvégéjén?
Három másik keresztény tartalomkészítővel, Springel Norbival, Berki Csabival és Jónás Ferivel egy különleges eseményt szervezünk január 6. szombat délutánra, amelyre szeretnélek titeket is meghívni.
Ezeket a srácokat a TikTokról ismertem meg. Először csak követtük egymás szolgálatát, aztán elkezdtünk írásban majd telefonon is kommunikálni, és végül úgy döntöttünk, hogy szervezünk egy találkozót, hogy személyesen is találkozzunk egymással és azokkal, akik követik a videóinkat.
Ahogy már az esemény címéből – Élni vagy félni? Az itt a kérdés. – is kiderül, az életünk legfontosabb kérdéseit fogjuk feszegetni, és nem fogjuk beérni felszínes válaszokkal.
Reméljük, hogy jönnek majd emberek, akik még nem győződtek meg arról, hogy az evangélium igaz, hogy a Biblia hiteles, vagy, hogy Isten egyáltalán létezik.
Szeretnénk megszólítani azokat is, akik éppen a másik oldalon vannak, már kiábrándultak a gyülekezetekből, vagy akár a hitből is.
Az igei szolgálatok mellett lesz dicsőítés is, Hellinger Andris és más dicsőítők vezetésével.
Szóval nagyon nagy szeretettel várunk titeket is 2024. január 6-án, szombaton délután 17 órától a Golgota Budapest épületében (Erzsébet krt. 13.). Ha jöttök, kérjük, hogy regisztráljatok és jelezzétek a Facebook eseményben is.
Jó lehetőség ez arra is, hogy meghívjatok másokat, akik esetleg gyülekezetbe még nem, vagy már nem jönnek el. Remélem, találkozunk!
Az esemény előtt egy órával, 16 órától pedig egy extra workshopot is tartunk azoknak, akiket érdekel a TikTokos tartalomkészítés világa.