Amikor Isten fehér lapot mutat

Bár én személy szerint nem vagyok nagy focirajongó, az egyik barátom felhívta a figyelmemet egy eseményre, amelynek a híre bejárta a világot, miszerint január 21-én egy portugáliai meccs közben a bíró egy fehér lapot emelt a magasba. Miért hír ez egyáltalán?

A fair play lapnak is nevezett fehér kártyát a Portugál Labdarúgó Szövetség azért vezette be, hogy a sportszerű játékot erősítse. Persze, mint minden újításról, erről is megoszlanak a vélemények.

Viszont engem elgondolkoztatott az, hogy emberként mennyire szükségünk van arra, hogy ne csak a hibáinkra figyelmeztessenek, hanem időnként abban is megerősítést kapjunk, amit jól csinálunk. 

Sokan úgy látják Istent, mint egy olyan bírót, akinél csak sárga és piros lap van. Valójában azonban a Biblia tele van bátorítással, és a Szentlelket is, aki ott van a szívünkben, Jézus a Vigasztaló, vagy más fordításban a Pártfogó névvel illette.

Persze tudjuk, hogy egy nap odaállunk majd Krisztus ítélőszéke elé, hogy megjutalmazzon minket. Nem fehér lapot, hanem fehér kövecskét fogunk kapni, rajta egy új névvel.

De Isten sokszor már itt is megerősít minket. Ahogy Ézsaiás írta: “Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra le ne térjetek!” (Ézsaiás 30:21) Magyarul: jó irányban vagy, a helyeden vagy, csak így tovább!

Ezen a héten hadd bátorítsalak: amikor Isten felmutatja neked a fehér lapot, akár az Igén keresztül, akár másokon keresztül, merd elfogadni!